Az ingyenesen egyenként vagy tömörített fájlként egyben letölthető pdf fájlok nyomtatás (színesben javasolt) után az Életszövő határidőnapló kiegészítő lapjaiként a naptár végén lévő mappába méretre vágás (kb. A5-ös méret) után tökéletesen beleilleszkednek.
Figyelem! Ez egy digitális termék, kiküldésre nem kerül!
1. Folyadékbevitel követő
Az ajánlott napi folyadékbevitel felnőttek számára napi 2-2,5 l (nyáron a nagy melegben természetesen ennél több). A folyadékbevitel követő segít ezt észben tartani. Mindig, amikor megiszunk egy pohár vizet, tejet, gyümölcslét vagy más folyadékot, befesthetünk egy poharat. Napi 8 pohár (8 x 2,5-3 dcl) besatírozása után nyugodtak lehetünk, hiszen mindent megtettünk az ajánlott napi folyadékbevitel érdekében.
2. Jelölő naptár
A jelölő naptár segítségével a bullet journalnál megszokott módon „habit tracker” formában követhetjük napi rutinjaink elvégzését vagy azok hiányát. Az első függőleges oszlopban először megadjuk a hónap nevét, majd alatta sorban a különböző szokásainkat, tevékenységeinket amelyeket követni szeretnénk. Két csoportra érdemes ezeket bontani: olyan szokásokra, amelyeket rendszeresen és hatékonyabban szeretnénk végezni (olvasás, rendszeres étkezés, napi rendszeres testmozgás), valamint olyanokra, amelyektől szeretnénk megszabadulni (dohányzás, nassolás, túlzott éjszakázás).
3. Névjegy
A névjegy kiegészítő lap 20 névjegy feltüntetésére alkalmas, amelyen a lakcím, telefonszám, e-mail cím és egy info mező kapott helyet.
4. Bevétel / kiadás tervező
A bevétel / kiadás tervező segít megtervezni a havi költségvetést, vagy bármilyen projekt, rendezvény, stb. költségvetését. A „tétel megnevezése” oszlopban értelemszerűen beírjuk a bevétel/kiadás tárgyát (pl. villanyszámla), ezután a „+/-” oszlopban megadjuk, hogy bevételről vagy kiadásról van-e szó. A következő oszlopban az összeget, a „fizetési mód” oszlopban a tranzakció típusát (pl. készpénz, banki átutalás vagy csekk) adjuk meg. A „határidő” oszlop segít nyomon követni befizetéseink vagy az általunk kiállított számlák befizetési határidejét. A „fizetve” oszlopban a megvalósult tranzakció dátumát tüntethetjük fel. A lap alsó részén összesíthetjük bevétel és kiadás oszlopainkat, majd kiszámolhatjuk és feltüntethetjük aktuális egyenlegünket.
5. Heti menü tervező
A heti menü tervező nemcsak a háziasszonyok számára készült, hanem azoknak is, akik szigorított étrendet, diétát követnek vagy a csupán fogyni szeretnének. Megtervezhetjük egy hétre előre reggeli, ebéd, vacsora menünket, de a desszert/snack és a gyümölcs is külön kapott helyet. Azokra is gondoltunk, akik a napi három fő étkezés mellett két kiegészítő étkezést is beiktatnak, ezért az első sort vízszintesen kétfelé osztottuk és a napi ötszöri étkezésnek megfelelően az étkezések számát is feltüntettük. Az egyes étkezésekhez tartozó négyzetek alsó részében a színes szaggatott vonalon belülre bármilyen számunkra hasznos információt feltüntethetünk, pl. az étel energiatartalmát vagy cukorbetegség esetén pl. az étkezés előtt beadott inzulin mennyiségét vagy a mért vércukor szintet.
6. Fitness napló
A fitness tervező segítségével rendszeres (vagy kevésbé rendszeres) testmozgásunkat tervezhetjük meg és követhetjük. Heti lebontásban írhatunk edzéstervet, feltüntethetjük az edzés típusát (kondi, tenisz, futás, stb.), a fókuszált izomcsoportokat. A következő oszlopban futás, úszás, biciklizés esetén a sportolással töltött időt / megtett utat jegyezhetjük le, majd az elégetett kalóriát ill. a sportolás napján mért aktuális testtömegünket. A fitness követő utolsó oszlopa gondoskodik a megfelelő folyadékbevitelről ill. annak jelöléséről is.
7. Célok / bakancslista
Nem maradhatott ki a célok / bakancslista kiegészítő lap sem. Ennek az oldalnak a segítségével felállíthatjuk akár napi / heti / havi / éves de akár életcéljainkat is. Célszerű az első három helyre a kiemelt célokat, a többi helyre az egyéb, kevésbé fontos célokat írni. Az utolsó oszlop arra szolgál, hogy feltüntessük az elérendő cél dátumát, majd kipipáljuk, ha sikerült azt megvalósítani.
8. Elolvasott könyvek
Az elolvasott könyvek / tervezett elolvasni való könyvek kiegészítő lap segítségével megtervezhetjük akár az éves elolvasásra szánt könyvek listáját grafikus formában. Nincs más dolgunk, csak kis betűkkel kitölteni az elolvasott vagy tervezett könyvek címeit, majd ha elolvastuk, besatírozhatjuk valamilyen számunkra szimpatikus színnel. A könyvek elolvasásának mértékét is követhetjük, ha az olvasás ütemében, nem egyszerre, hanem fokozatosan festjük be a könyveket.
„Nyomtatható kiegészítő lapok” értékelése elsőként
You must be logged in to post a review.